4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN

4.3. Tehetségprogramok: nemzetközi tendenciák a tehetségnevelésben

4.3.3. Összegzés. Visszatérő témák és tendenciák a tehetséggondozás nemzetközi gyakorlatában (...folytatás)

4.3.1. táblázat. Az életkori/általános fejlődési/professzionalizációs komplexum vertikális és a formális/nemformális fejlesztés horizontális rendszere például egy mozgás, táncok iránt érdeklődő gyerek/fiatal fiktív példája esetében

Bár az olvasónak úgy tűnhet, hogy ez a felsorolás nem más, mint egy ideális és idealizált lista a tehetséggondozásról, valójában ezek a mai társadalmak olyan dilemmái, amelyekre valamennyi tehetséggondozó program kénytelen explicit vagy implicit válaszokat adni. Csak némelyiket érintve a fenti listából: nem ismerünk olyan tehetségpedagógiai fejlesztőprogramot, amely valamilyen módon ne próbálná legalábbis tekintetbe venni, hogyan lehet méltányosabb és igazságosabb tehetségpedagógiai környezetet létrehozni a tehetséggondozásban például annak érdekében, hogy nem a társadalom hatalmi, privilegizált elitjeihez tartozó, hanem például az

alacsonyabb szocioökonómiai státusú,

és/vagy diszfunkcionális családokban nevelkedő,

nem nagyvárosi,

fizikai vagy mentális sérültségekkel együtt élő,

nyelvi/kulturális/vallási kisebbségekhez vagy

hátrányokat szenvedő nemhez vagy szexuális irányultságú csoportokhoz tartozó

tehetséges fiatalok, a kétszeresen kivételes tanulók (Foley-Nicpon és Kim, 2018; Harmatiné, Pataky és K. Nagy, 2014) ugyanolyan esélyekkel kerüljenek be a tehetségpedagógiai programokba és élvezhessék annak fejlesztő hatásait, mint a társaik. Noha megesik, hogy egy programban elutasítják ezeket a dilemmákat, és nem foglalkoznak velük, de egyrészt ez is egyfajta válasz ezekre a dilemmákra, másrészt általában nem az összeset utasítják el, hanem legalább némelyikre igyekeznek mégis megoldásokat keresni, harmadrészt pedig – természetesen – az a mintázat, ahogy a fenti és további hasonló dilemmákra egy programban megpróbálnak vagy nem próbálnak megoldásokat találni, jól kifejezi azt a politikai és társadalmi ideológiarendszert, amelyen az adott program építkezik. Mindenesetre általában még a forprofit tehetséggondozó programokban is megpróbálnak anyagi támogatórendszereket fenntartani annak érdekében, hogy a kevésbé jómódú, de tehetséges tanulók is bejuthassanak az adott fejlesztőprogramba, vagy például igyekeznek a lányok, más anyanyelvűek stb. arányát és létszámát is emelni a tehetségazonosításban, majd a tehetségképzésekben magukban is, mint ahogy azt például a Julian Stanley-programban is teszik. Ugyancsak fontos, hogy a mai tehetségprogramok egész sorában szisztematikusan törekszenek arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek megküzdési képességeit és versengési képességét is fejlesszék, növeljék, minthogy ezek megerősítése nélkül nagyon nehéz az egyéni és szociális csoportbeli hátrányok leküzdése a magas teljesítmények létrehozása által, minthogy maguk a magas teljesítmények nagyon nehezen jöhetnének létre e képességek megfelelő kidolgozottsága nélkül.

Mindazonáltal érdemes felfigyelni egyben arra is, hogy mindaz, amiről most szóltunk, egy olyan meritokratikus (vagyis az egyéni teljesítmény elvére, nem pedig a szociális háttér, az öröklött társadalmi pozíciók meghatározó mivoltára építő) felfogásrendszert tükröz, amely meglepő módon nagyon gyakran még olyan társadalmak vagy közösségek tehetségpedagógiai programjaiban is meghatározó módon van jelen, amely társadalmak vagy közösségek egyébként különféle ideológiai alapokon elutasítják az egyenlőségelvű, meritokratikus társadalmi igazságosságelveket hirdető elgondolásokat. Ez a tény feltűnő különbség a tömegoktatás előtti és utáni tehetséggondozásban. Hiszen érdemes például áttanulmányozni azoknak a magyar tehetségeknek a sorsát, akikről kézikönyvünk 1. fejezete szól. Egyikük sem azért került bele valamiféle tehetségfejlesztő programba, mert az őket felkarolók a társadalmi igazságosság, a méltányos egyenlőség vagy hasonló ideológiák nevében tették ezt a múltban, hanem leginkább azért, mert ezek a személyek, intézmények (pl. az egyház) egyszerűen csak úgy gondolták, hogy egy tehetséges személy jó hasznára lehet a társadalomnak.

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> Ábrák jegyzéke