A tehetség kézikönyve

2.6.11.1. Bevezető

A testi-kinesztetikus tehetségterület igen sokszínű és szerteágazó tevékenységeket foglal magában. Ide tartozik minden mozgásforma a sporttevékenységtől kezdve a cirkuszi akrobatikán keresztül a táncig. Ezen meghatározó tevékenységeken belül pedig többféle speciális területtel, ágazattal vagy műfajjal találkozunk. A három tevékenységmód között igen szoros a kapcsolat, röviden kiemelünk néhányat. Mindegyiknek köze van a tréninghez, a test alkalmassá tétele a mozgásra alapvető és közös elvárás. A cirkuszi mozgás és a tánc komoly sportteljesítményt is jelent, illetve a tánc esetében jelenthet (pl. társastánc), ugyanakkor mindegyik területen találunk olyan műfajokat, amelyek egyben a művészi kifejezésforma eszközei is. A sporton belül léteznek „táncosabb” műfajok, mint pl. művészi torna, jégtánc, szinkronúszás, de a harcművészetek formagyakorlatai is hasonlítanak a táncos mozdulatokhoz. A cirkuszi műfaj igen speciális terület, a sport, az akrobatika, a tánc ötvözetéből és extrém mozgásokból született előadó-művészet.

A sporttevékenység egyrészt az életünk része, az iskolában a mindennapos testnevelés keretében minden gyermek megismerkedik a sport különböző ágával, másrészt a profik versenyszerűen űzik az iskolai versenyektől egészen az olimpiáig. Közös mindhárom terület esetében, hogy művelését intézményes iskolai formában (állami, magán, egyházi keretek között) és civil kezdeményezésként (egyesületi, együttesi és stúdió jellegű működésben) egyaránt végzik. Sokan sportolnak, sokan táncolnak, kevesebb azonban azok száma, akik a cirkuszművészetet vagy a klasszikus balettet művelik magas szinten. Ennek oka, hogy a táncos tehetségek közül is a speciális képességekkel rendelkezők közül kerülnek ki a művelői. Lényeges kritérium mindkét esetben a speciális biológiai jellemzők és testi adottságok megléte és korai fejlesztése.

Mindennapi életünkben a mozgás természetes folyamat, amikor cselekszünk, nem gondolkodunk azon, hogy milyen folyamatok eredményeként tudunk helyet változtatni, hogyan születik meg a döntést követően a mozgás. A táncos mozgás ösztönösen a belső képnek, a tartalomnak és az érzéseknek, a zenének megfelelően rögtönzött vagy tudatosan tervezett, komponált. Az alapvető mozdulattípusok, mint a testsúlyáthelyezés, a lépés, járás, futás, ugrás és forgás jelen vannak a hétköznapi életünkben és a sportban is. Farkas Zoltán a néptáncra vonatkozóan írja: „A táncos mozgás lényege a hétköznapi mozgáshoz képest azonban a mozgásstílus, az egyes táncokra vidékenként eltérően jellemző mozgásjegyek együttese.” (Farkas, 2011, 7.)

A tánc alapvetőn öt műfajba sorolható, modern tánc, kortárs tánc, balett, társastánc és néptánc, ezen belül pedig nagyon sokféle tánctípussal és stílussal találkozhatunk. Mindegyik műfajnak közös a gyökere, alaptényezői is azonosak. Az alkalmazott formanyelv teszi speciálissá a táncos műfajokat, és működtet más-más energiákat, amelyhez hozzájárul a stílus, az előadó személyisége és a mozdulat gondolatteremtő, érzelemközvetítő szerepe is.

Sokféle intuitív jellegű megközelítés és definíció született a tánc értelmezésére, amelyek azonban csupán a tánc egy-egy kiragadott jellemzőjére képesek fókuszálni. A 20. században megszületett egy új tudományterület, a táncelmélet.

A táncelméletek létrehozói közül a Lábán Rudolf-féle mozdulatrendszer tényezőit vesszük alapul.

(1) A mozdulat útját kijelölő koreutika (térharmónia-elmélet) és a mozdulatminőséget meghatározó Effort-rendszer,

(2) A táncnotáció rendszere, a kinetográfia (Fügedi, 2015, 35.).

Lábán úgy tartotta, hogy a tánc élő építészet, amelynek szerkezete a mozdulatsorok egyes elemei között található térbeli viszonyokban jelenik meg. Alapul vette a geometriai testek, az oktaéder, a kocka és az ikozaéder (20 szabályos háromszögből áll, 12 csúcsa és 30 éle van) csúcspontjait, amely alapján (hasonlóan a zenéhez: kromatikus 12 elemű skála) 12 elemből álló szekvenciális mozdulatskálát hozott létre (Fügedi, 2015, 38–39.).

A mozdulatminőség négy fő jellemzője az Effort-rendszer szerint: az erőkifejtés mértéke, a tér használati módja, a mozdulat-végrehajtás tempója (ideje), és az áramlás (Fügedi, 2015, 40.). Lábán kutatási eredményeit Koreográfia című könyvében foglalta össze, amely 1926-ban jelent meg.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.6.11.1.1. A tánc alaptényezői