2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

2.6.11.4. A táncos tehetség típusa (...folytatás)

A táncpedagógia tekintetében a tehetségfejlesztés fókuszában többnyire a produktív táncos tehetség áll, őket fedezzük fel leghamarabb, egyéni és csoportos fejlesztésekbe, tehetséggondozó programokba vonjuk be őket, versenyeken vesznek részt, szakmai bemutatókon ők szerepelnek, a legelhivatottabbak szakirányban tanulnak tovább, és hivatásukként a táncot választják. A megbízható kartáncos (reproduktív), a szólista (produktív) és a koreográfus (inventív) egymással szoros együttműködésben dolgozik egy adott produktum, táncmű létrehozásán.

A magyar táncművészeten belül innovatív táncos tehetségként tekinthetünk Molnár István táncművész-koreográfusra, aki sajátos tánctechnikai rendszert dolgozott ki, amely Molnár-technika néven vált ismertté. A kivételes, egyedi és magas szintű táncos képzési rendszer sajátos technikai ötvözete a balettnek, a modern táncnak és a néptáncnak. A néptánc elemeinek rendszerszintű újraalkotása, a fundamentális elvek átlátása, megértése és gyakorlati alkalmazása egy új, sajátos táncosképzés létrehozását eredményezte.

A legnagyobb hiányt az alkotó tehetségek felismerésében és támogatásában érzékelhetjük, ezért fontos a tehetségfejlesztő pedagógusok figyelmét erre a területre is irányítani, hiszen sohasem tudhatjuk, mikor kerül a „kezünk közé” a jövő koreográfus géniusza.

Az emergentív alkotóképesség, a „Big c” (Gyarmathy, 2011, 22.) a géniuszokat jellemzi, a gyökeresen újat teremtő, kivételes alkotásokat létrehozó géniuszok, nemzetközi viszonylatban is elismertek, mint például a táncművészeti ágon Lábán Rudolf táncos, táncpedagógus és koreográfus, a táncírási rendszer, a kinetográfia megalkotója (Demarcsek, 2012).

Előző oldal

Következő fejezet: >>> 2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei