A kötet szerzői (...folytatás)
Dr. Olajos Tímea (PhD) a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet Pedagógiai Pszichológiai tanszékének oktatója. Pszichológus, pszichológia szakos középiskolai tanár, családterapeuta, önismereti és személyiségfejlesztő tréner. 15 évnyi iskolapszichológusi, tanácsadói gyakorlatot követően 2006 óta egyetemi oktatóként a pszichológus-, illetve pedagógusképzésben tevékenykedik. Részt vesz pedagógus és pszichológus szakvizsgaprogramok tehetség moduljainak oktatásában mind a Debreceni Egyetemen, mind az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Érdeklődésének és publikációinak fókusza a tehetségesek sajátos személyiség- és fejlődési jellemzőinek köre.
Dr. Orosz Róbert pszichológus, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa. Gyakorló pszichológusi munkáját holisztikus szemléletben végzi – jelenleg – a Debreceni Labdarúgó Akadémián, a debreceni Sportdiagnosztikai és Életmód Központban, illetve a Létezéspont pszichológiai műhelyben (www.letezespont.hu). Érdeklődésének középpontjában a tudat, tudatosság és éber figyelem (mindfulness) szerepe áll a lehetőségek kiteljesítésében. Filozófiája szerint a tehetséggondozás célja az öncélú teljesítmény és eredményorientáció helyett az egészséges, boldog, szeretetteljes életet elősegítő fejlődés támogatása.
Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Matehetsz, a MTT alelnöke. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Egyetemen (Kossuth Lajos Tudományegyetemen) végezte, utána 6 évig a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban tanított. 20 évig a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékén, majd a Pszichológiai Intézetben egyetemi oktatóként dolgozott, 2011-ig az Oktatási Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatója volt. Kutatói és publikációs tevékenységét oktatáselméletből, tantervfejlesztésből, helyi tantervek készítéséből, tehetséggondozásból és gazdagító programok metodikai kérdéseinek vizsgálatából végezte.
Dr. Pölcz Ádám (PhD) az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa, jelenleg a Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője. 2010 és 2018 között a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, 2012 és 2017 között a Bolyai Műhely Alapítvány (BMA) irodavezetője volt. 2017-től a BMA kuratóriumának tagja. Kutatási területei: retorika, nyelvművelés, szemiotika, leíró nyelvészet. 2009 óta tagja a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportnak, 2015-től tiszteletbeli elnökségi tagja a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának. 2016 óta a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyek fő szervezője, a szervezésért felelős Általános Retorikai Kutatócsoport egyik alapítója.
Revákné dr. Markóczi Ibolya a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának egyetemi docense, a Biológia Szakmódszertani Csoport vezetőoktatója. 1986–2006 között középiskolai biológia–kémia szakos tanárként gimnáziumokban tanított. PhD-fokozatát 2003-ban szerezte a Debreceni Egyetem Pszichológia Doktori Programjában. Doktori disszertációjának témája a középiskolás tanulók természettudományos problémamegoldásának vizsgálata volt. 2014-ben habilitált a neveléstudományok terén. Kutatási témái közé tartozik a kisiskolások természettudományos gondolkodásának és problémamegoldásának vizsgálata, biológiai fogalmak tudásszerkezetének szóasszociációs módszerrel történő vizsgálata általános és középiskolás tanulók körében, a felsőoktatásban tanuló hallgatók természettudományos kompetenciájának és azok tanítási-tanulási módszerekkel történő összefüggésének mérése.
Dr. habil Révész György (PhD) címzetes egyetemi tanár. Általános iskolai tanár (PTF) és pszichológus (ELTE) végzettsége van. Főállásban a felsőoktatásban dolgozott több mint 40 évig (PTF, JPTE, PTE). Gyakorlati tapasztalatait elsősorban TDK-s hallgatók vezetésében szerezte, de dolgozott a Pécsi Gyermek Ideggondozóban, az SOS Élet Telefonszolgálatban is. Tagja a Magyar Pszichológiai Szemle Szerkesztő Bizottságának. Elnöke volt a Matehetsz Tehetséghidak Program Tudományos Tanácsadó Testületének. Számos hallgatója nyert különböző díjakat OTDK-konferenciákon, mely tevékenységért a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácstól 2018-ban a Tehetségek Szolgálatáért Életműdíjat kapott.
Sarka Ferenc matematika–fizika–pedagógia szakos tanár a Miskolci Egyetem Btk. Tanárképző Intézet óraadója. Dolgozott általános és középiskolában, a gyermekvédelemben, a közigazgatásban. Betöltött pedagógusi, vezetőhelyettesi, igazgatói, főosztályvezetői, főelőadói munkaköröket. Szakterületei: tehetséggondozás, vezetéselmélet, kompetenciafejlesztés, pedagógus kompetenciák. Több hazai és nemzetközi kutatásban vett részt (polgári értékek, európai tudat; ifjúságkutatás; az oktatás területi és foglalkoztatási összefüggései; a szociális hátrányok csökkentésének lehetőségei; adaptív oktatás; a tehetséggondozás iskolai és iskolán kivüli formái). Közreműködött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tehetséggondozó-hálózati program kidolgozásában, működtetésében. Több hazai és nemzetközi tanácskozáson tartott előadást a tehetség felismerése és fejlesztése témában. 2003-tól a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke.
Dr. Tóth László, PhD- és habilitált doktor (pszichológia), végzettsége szerint pszichológus, gyógypedagógiai tanár és általános iskolai tanító. Közel 30 évig dolgozott a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében, előbb adjunktusként, majd docensként. Utóbbi beosztásával párhuzamosan tanszékvezető és intézetigazgató-helyettes volt. Egyetemre kerülése előtt gyógypedagógiai tanárként dolgozott egy speciális iskolában. Kutatási területei: a törökszentmiklósi tehetséggondozó program pszichológiai hatásvizsgálata, a szövegértés fejlődésének pszichológiai sajátosságai, egy új kreativitásteszt kidolgozása. Tagja, illetve tagja volt a Magyar Pszichológiai Társaságnak, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének és a Tanárképzők Szövetségének. Szerkesztőségi titkára volt az Alkalmazott Pszichológia szakfolyóiratnak, nyugdíjba vonulása után szerkesztőségi titkára a Géniusz Műhely kiadványsorozatnak, és szerkesztőségi tagja a Tehetség szaklapnak. A szerző publikációs listája megtekinthető a DE Pszichológiai Intézet honlapján.
Turmezeyné dr. Heller Erika pszichológiai tudományokból szerzett PhD-fokozatot, majd neveléstudományokból habilitált. Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának egyetemi docense, korábban dékánhelyettese. Elsősorban a zenei neveléssel kapcsolatos tárgyakat oktatja. Emellett számos pedagógus-továbbképzési program kidolgozója, oktatója hazánkban és a határon túl. A Debreceni Egyetem tehetségfejlesztő szakvizsgaképzésében is közreműködik. Kutatási területe elsősorban a zenei képességek, a zenei tehetség témaköre, amelyben számos, mások által is sokat hivatkozott írást publikált, előadást tartott. A Magyar Tehetséggondozó Társaság tagja, a Zenetanárok Társasága vezetőségi tagja.
Dr. Zsolnai Anikó (PhD) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára. Ezt megelőzően a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Neveléselméleti Tanszékének, valamint az SZTE Szociális Kompetencia Kutatócsoportjának alapítója (2009) és vezetője volt. A European Network for Social and Emotional Competence (ENSEC) négytagú vezetőségének tagja (2018-tól), egyben a szervezet hazai képviselői feladatait is ellátja. 2016-tól az International Journal of Emotional Education folyóirat, 2019-től a European Educational Research Association gondozásában, a Springernél megjelenő könyvsorozat (Publications on transdisciplinary research in education) szerkesztőbizottsági tagja. Fő kutatási területe a szociális viselkedés és a szociális kompetencia összetevőinek, valamint a gyermekkori kötődések pedagógiai vonatkozásainak kutatása. E témában eddig hat könyvet, valamint számos tanulmányt írt magyar és angol nyelven.
Előző oldal